fbpx
Gondolat-ébresztő

Változtasd meg a gondolataid

Dr Joe Dispenza Engedd el önmagad című könyvének (sokat fogod hallani még) alapfeltételezése, hogy bármilyen programot, gondolatot képes vagy adni az agyaddal a testednek. A bármi az bármi. L.L.Hay azt mondja, hogy bármit is kívánsz, azt megkapod.

Ez a kettő dolog ugyan az. A könyv szerint az agyban létrejött gondolatok alakítják az életünket. Bármilyen programot írhatunk.

Például:

  • Ezt nem tudom megcsinálni.
  • Nem szeretek főzni.
  • Csúnya vagyok.
  • Félek beszélgetni az anyósommal.

Ezek gondolatok, néha tudatosak máskor pedig automatikusak. Viszont mindegyik azt teremti meg, amiről szól.

Számomra a főzés egy kihívás. Sokszor gondoltam azt régen, hogy nem szeretek főzni, ebből kifolyólag nem is nagyon tudtam és nem is nagyon sikerült. Nálam ezek kapcsolódtak össze. Viszont változtatni akartam ezen, mert a gyerekeimnek azért jó, ha normális étel van az asztalon.

Így aztán kerestem olyan főzési technikákat, recepteket, embereket, akikről azt gondoltam majd segítenek megszeretni a főzést. A gondolkodásom szép lassan formálódott. Végül most ott tartok, hogy nincs gondom a főzéssel, tehát egy semleges állapotra jutottam. Persze nekem ebben a témában gyerekkori tapasztalatokat is le kellett küzdenem. Viszont sokkal jobb érzéssel állok neki főzni és a gondolataim is megváltoztak a témában. Az eredménye pedig az lett, hogy sokkal jobban főzök.

A fenti példa azt jelenti, hogy a gondolatainkat bármikor megváltoztathatjuk bármilyen témában. A dolgok úgy fognak alakulni, ahogyan gondolkozunk róluk. Amint megváltoztattam a főzésről alkotott gondolataimat, elkezdtem jobban főzni.

Vannak dolgok, amiknek a hatása szinte azonnali, míg más dolgok megváltoztatása sok időbe telik. Ez attól függ, hogy mennyire ragaszkodsz, mennyire vagy elszánt, mennyi negatív dolog gyűlt fel vele kapcsolatban.

Csak arra tudlak bíztatni, hogy derítsd ki, hogy hol vannak rossz érzéseid egy tevékenységgel, tulajdonságaiddal, életeddel kapcsolatban, és nézd meg miket gondolsz azokkal kapcsolatban. Vegyél elő egy papírt, oszt ketté. Írd le a gondolataid a lap bal oldalára. Majd a papír jobb oldalára ezeket a mondatokat úgy írd fel, hogy azoknak pozitív felhangjuk legyen. Ezek lesznek a pozitív megerősítéseid.

A papír jobb oldalát tedd el, a balt pedig dobd ki, égesd el, ásd el, vagy amit akarsz, nem lesz rá szükséged. A jobb felét pedig vedd elő minden nap és olvasd át. Bármilyen témával megcsinálhatod ezt és csupán 10-15 percet vesz igénybe.

Az elhatározás nagyon fontos, mert anélkül nem fogod elővenni a papírt, márpedig a sikerhez elengedhetetlen az, hogy rendszeresen átolvasd, gyakorold addig, amíg a rossz érzésed elmúlik. Később már nem lesz szükséged a papírra, automatikusan menni fog. Hogy ez mennyi idő? Attól függ, hogy milyen mélyen van a gondolat a fejedben és hogy mennyire vagy elszánt.

Most hétköznapi dolgokról beszélek, amik a napi szintű gondokat okozzák, bosszantanak, zavarnak vagy nehezedre esik megtenni ezeket. Mélyebben gyökerező problémákhoz ez nem elég. Egy trauma, kimerültség, depresszió stb. megoldásához szakember ajánlott.

Még szintén kedvelheted