fbpx
Mindent vagy semmit!

Gyakran használjuk azokat az általánosító kifejezéseket, hogy mindent, semmit, mindig, sohasem, mindenki, senki….

Veszekedések, viták alkalmával előjönnek ezek a kifejezések. A másik hibáztatása nagyon könnyen megy úgy, hogy a fejére olvassuk a hibáinak sorát, méghozzá hozzáfűzve ezeket a szavakat, amik reményt sem adnak, arra, hogy valami kis jó is legyen a másik tetteiben.

„Mindig csak a baj van veled”

„Soha nem segítesz itthon”

„Semmit nem csinálsz egész nap”

A másik gondolatsor, amikor használjuk ezeket a szavakat, amikor önmagunkról beszélünk. Ha valami nem sikerül, vagy nem úgy alakul ahogy szeretnénk, akkor sokszor előjön az önsajnálat és mártírkodás. Ezek a szavak végletesek, és elveszik a reményt.

„Mindig nekem kell rendet tenni”

„Sosem fog ez menni nekem”

„Nekem semmi sem sikerül”

Mit értek az alatt, hogy elveszik a reményt? Ezek a szavak úgy működnek, hogy 10-ből 10szer igazak, tehát semmi esélye annak, hogy mégsem úgy van. Például 10-ből 10szer biztosan nekem kell rendet tennem.  Ez viszont NEM IGAZ! Mert ugye vannak olyan esetek, amikor a dolgok másképp vannak, pusztán csak azokra emlékszünk, amikor rosszak voltak. Az emberi agy jelenlegi állapotában fogékonyabb a negatív dolgokra. Ennek egy ősi oka van, amit egy másik bejegyzésben majd bemutatok.

Ezen viszont lehet változtatni.

A saját bőrömön tapasztaltam, hogy hányszor kerültem összetűzésbe magammal, amikor ezeket a szavakat használtam. A gyerekeim szembesítettek, hogy „anya, nem is mindig”.

Aztán áttértem ezeknek a szavaknak a helyettesítésére: gyakran, előfordul, időnként, néha, ritkán, sokszor, esetenként…

Azt vettem észre, hogy eltűnt egy teher a vállamról. Az a mumus, hogy minden mindig rossz, vagy az hogy soha semmi sem jó. Átvette a helyét az az érzés, hogy van, úgy hogy rossz, van úgy hogy jó vagy előfordul, hogy valami nem jó. Mennyivel jobban hangzik ugye? És mennyivel jobb érzés. A remény, a lehetőség visszatért, hogy igenis lehet változtatni, igenis van úgy, hogy a dolgok jól mennek.

Gyakorlatban:

Figyeld meg, hogy Te mennyire használod ezeket a szavakat és nézd meg, hogy milyen hatása van. Kérdezd meg a környezeted, hogy mikor használod ezeket. Elkezdheted használni helyettük a többi, reményt adó kifejezést és nézd meg, akkor hogy érzed magad és azoknak milyen hatása van.

Ezeket a szavakat inkább használd pozitív kifejezésekben: Soha ne add fel! Mindig van remény! Mindig van választásod!

Ez egy kis lépés, de a beszélgetések jobbá válnak, mert a másik nem fogja azt érezni, hogy falakba ütközik. A Te érzéseid is változhatnak, azáltal, hogy magadat sem zárod be ezekkel a szavakkal.

“Kezd el ma, hogy a holnap jobb legyen!”

Még szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .