fbpx

Alapvetően amikor a szükségetekről beszélünk, akkor több felé kell bontani a dolgokat. Eredetileg Abraham Maslow dolgozta ki, bár nem piramisként ábrázolta. Ezt csak később tették hozzá, hogy könnyebben értelmezhető legyen.

Scott Barry Kaufman humanisztikus pszichológus, egyetemi oktató a maslowi életmű tanulmányozása és saját kutatásai alapján átdolgozta és modernizálta picit. A pszihológus azért érezte szükségét, hogy átdolgozza a rendszert, mert a világ nagyon sokat változott azóta, hogy Maslow elkészítette az elméletét. Így érthető, hogy érdemes hozzáigazítani ezt az értékes rendszert a mai kor emberéhez.

Az önmagunk megismerés szempontjából érdemes megismernünk a szükségleteinket. Vannak alapvető és nyilvánvaló szükségletek, de vannak olyanok is amelyek a fejlődést szolgálják. Azonban ez a rendszer csak egy útmutató, hiszen az egyének eltérnek egymástól és egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek ugyan az a fontos. Előfordul, hogy egy alsóbb szinten lévő szükségletről lemondunk, azért hogy elérjünk egy magasabb szinten lévő célt.

Pl az előadók általában keveset isznak, esznek egész nap, hogy az előadásaikat meg tudják tartani. Lemondanak az alapvető szükségletükről, hogy át tudják adni a tudásukat.

Alap

Az alapja az egész rendszernek a BIZTONSÁG. Ide tartozik a környezet, a befogadó közeg, az egészséges önbizalom, önbecsülés, énkép. Ha ez nincs meg, akkor keressük és igyekszünk minden áron megteremteni. Akár mások kárára is képes az egyén a saját biztonságát elérni.

A környezet:

Testi szükségletek: alvás, táplálkozás, intimitás, időjárás elleni védelem

Lelki szükségletek: szeretet, intimitás, érzelmi szükségletek

Fizikai világ: otthon, munka, jövedelem,

A befogadó közeg:

Közösség: online vagy offline

Barátok

Család

Párkapcsolat

Munkahelyi kapcsolatok

Egészséges önbizalom:

Bízom magamban. Tudom, hogy ki vagyok. Ismerem a saját szükségleteim. Ismerem a reakcióim. Fontosnak érzem magam. Tudom, hogy meg tudok tenni dolgokat.

Most 2021-ben a jelenlegi helyzet a biztonság részét támadja az életnek: a környezet nem biztonságos, pszichológiai támadások érik az embert, a közösségek felbomlanak, a testi szükségletek sérülnek, ha betegek vagyunk, nehézségekbe ütközünk az élet számos területén.

A BIZTONSÁG azt jelenti, hogy képesek vagyunk túlélni. Ha ez meginog, akkor az életbe vetett hitünk sérül. Kétségek, félelem kerít hatalmába és az ember ilyenkor nem gondolkozik, hanem támad, és mindenáron vissza akarja szerezni a biztonságát. A biztonságra való törekvés egy természetes igény, így vagyunk összerakva.

Az ember képes önmagának megteremteni a biztonságot jelentő dolgokat, anélkül, hogy másoknak kára származna belőle!! DE a külső fenyegetettség vagy, ha a körülmények nem teszik lehetővé, akkor űzött vadként kezd viselkedni. A háborúk idején is megfigyelhető volt ez a viselkedésminta.

Ha külső környezeti nyomás ellenére az egyén képes megőrizni a belső biztonságát, akkor nem fog eltaposni másokat, azért hogy megteremtse a biztonságot saját magának. A tudatosság önmagunkra, a viselkedésünkre segít abban, hogy ne űzött vadként viselkedjük, hanem érző lényekként.

Fejlődés

A felső rész a fejlődésről szól, ami az alap nélkül nem következik be! Ide tartozik: értelmes célok, mély baráti kapcsolatok, kilépés a komfortzónából, önmegvalósítás, spirituális-lelki fejlődés.

Értelmes célok

Ezek visznek előre mindenkit. A cél nélküli élet, olyan, mint az irányítás nélküli hajó. Arra megy, amerre a szél fújja. Ha tudod, hogy merre tartasz, akkor el is fogod érni azt. Mert amit az ember képes elképzelni, azt meg tudja valósítani is!

Mély kapcsolatok

Ezek a nehéz időkben támogatnak, ezek képezik a saját szociális hálónk alapját. Ez lehet a család is, de barátok is lehetnek.

Komfortzóna

A fejlődés mindig ezen a zónán kívül történik. Amikor mindig ugyan abban ülünk, akkor semmi sem történik és nem fog előrébb menni az életünk.

Önmegvalósítás

Amikor egyre tudatosabbá válunk magunkra és már nem azzal vagyunk elfoglalva, hogy a biztonságot megteremtsük, akkor kezdhetünk az önmegvalósításba. Ez egyéni szinten jelenthet bármit. Egy új szakmát, új kapcsolatokat, megtenni, amit rég szeretnénk, utazni…stb

Spirituális-lelki fejlődés

Amikor tudjuk, hogy az életünknek van egy magasabbrendű értelme, amikor képesek vagyunk másokon is segíteni, amikor tudjuk, hogy valami nagyobb részesei vagyunk, és szeretnénk tenni valamit a világért

Amikor biztonságban vagyunk, akkor elkezdődik a fejlődés. A kettő együtt pedig a kiegyensúlyozott, jó élethez vezet.

KREATÍV FELADAT:

A szükségleteink tehát nagyon is fontosak ahhoz, hogy olyan életet éljünk, amelyet szeretnénk. Nézd meg most a saját életed: Neked milyen az ALAPOD? A környezeted megfelelő? Egy befogadó közösség része vagy? Az önbizalmad ép? Bízol magadban? Tudod, hogy képes vagy leküzdeni a dolgokat? Félsz most valamitől? Mennyire vagy bizonytalan az életedben? Mely területeken vagy bizonytalan? Képes vagy helytállni a külső nyomás ellenére is?

Nézd meg az életed FEJLŐDÉS részét is: Vannak céljaid? Halad valamerre az életed? Mersz tenni a céljaidért? Képes vagy elhagyni a megszokott zónádat? Mennyire fontos neked ez a cél? Megengeded magadnak, hogy az légy aki vagy? Mennyire befolyásol mások véleménye? Mennyire vagy önálló? Hiszel magadban? Mennyire gondolsz másokra is?

Válaszold meg a kérdéseket és látni fogod, hogy hol kell még a réseket begyógyítani.


A bejegyzés megírásához az ihletet a forlong atda. Kaufman könyvét meg tudod nézni angolul a saját oldalán, vagy amazonon.

Még szintén kedvelheted

1 Hozzászólás

  1. Alapos írás!
    Vezetőképzéseinken szakirodalomként fogom ajánlani.
    Köszönöm a hivatkozást.

    Kedves Csilla,
    Figyelemmel fogom kísérni a blogját.
    Én is azt vallom, h szabadnak születtünk és meg kell tanulnunk élni evvel a lehetőséggel.
    Barátsággal:

    Héder Sándor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .