fbpx

Egy nagyon ismert mondás: ami a szíveden az a szádon. Fejtsük meg mit jelent: szó szerint azt, hogy ami a szívedben van, azt fogod kimondani. Ez rendben is volna, mert az őszinteséget jelképezi, de mi van a szívedben?

Ha megvizsgálod, hogy mi van a szívedben, akkor bizony már nem biztos, hogy ezzel a mondattal nem fogsz ártani. Mire gondolok?

Ha a szívedben harag van, és az jön ki a szádon, akkor bizony könnyen lehet, hogy megbántasz másokat azzal, amit mondasz.

Tehát nem mindegy, hogy mi van a szívedben.

Ha szeretet van a szívedben, akkor a szavaid is ezt fogják tükrözni. Ha zűrzavar van a szívedben, akkor pedig azt fogják tükrözni.

Például nekem gyerekkorom óta gondom volt a kommunikációval. Sokáig nem is tudtam, hogy gondom van vele! Szó szerint azt sem tudtam mit is beszélek. Sokszor jött ki az, ami a szívemen, szívemben volt, de ott meg zűrzavar volt, így a kommunikációm is zavaros volt. Félre-érthető és nem-egy-értelmű. Ebből kifolyólag, sok problémám adódott már fiatal felnőtt koromban is. A párkapcsolatomban is, a családi kapcsolataimban is, és a baráti kapcsolataimban is.

Elkezdtem rendbe tenni a kommunikációmat, de még így sem volt az igazi, hiszen folyamatosan ellenőrizni kellett, ami belülről jön. Egy idő után rájöttem, hogy hiába figyelek arra, hogy miket beszélek, ha egyszer, ami bennem van még mindig zűrzavaros. Így elkezdtem rendbe tenni azt, ami a szívemben van. És ez a folyamat még nem ért véget. Annyi minden gyűlt össze az évek alatt a szívemben-lelkemben, hogy ezek kitisztítása időigényes feladat lett.

Tiszta kommunikációt tiszta szívvel lehet elérni.

Tehát amikor azt mondod, hogy „ami a szívemen az a számon”, akkor gondold át, hogy mi is az, ami valójában a szíveden-szívedben-lelkedben van abban az adott pillanatban arról a témáról, amiről éppen szólni szeretnél.

És még arról nem is beszéltünk, mi van akkor, ha nem azt mondjuk, ami a szívünkön van….

Olvasd el a szívről Szívkoherencia cikkét is!

Még szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .