fbpx

„Boldogok a lelki szegények mert övék a mennyek országa.” – mondta Jézus

Hogyan értelmezhetjük, ezt a tanítását? Mit jelent, az, hogy “lelki szegény”? Itt Jézus az érzelmekre is utalhat. Megosztom, most veletek, amit én is kaptam.

Gazdagság: öröm, bánat, boldogság, harag, irigység, félelem, tágabb értelemben a cselekedetek, azaz, hogyan viselkedsz embertársaiddal, még tágabb értelemben pedig a fizikai világ gyűjtögetése: tárgyak és pénz. Ezekből csak az érzelmeinket visszük magunkkal a következő utazásunkra.

Lelki szegények: lélekben szegények, vagyis kevés érzelemmel rendelkeznek, ami jellemzően a szeretet. (Nem a boldogság!) Tágabb értelemben olyan cselekedeteket végeznek, amelyek az emberek javát szolgálják: az emberek segítségére vannak. Még tágabb értelemben, nem gyűjtik az anyagi javakat és a pénzt, hanem a természetes és egyensúlyi körforgásban vannak: annyit vesznek el, amennyire szükségük van, hogy másnak is maradjon.

Ha Jézus életét nézzük, prédikációit, akkor ő a nyugvó pontból prédikált, benne csak egy érzelem volt a szeretet. Jézust tekintjük a tanítások kezdetének, de sajnos ezeket a mai napig nem értjük teljesen, mert el lettek ferdítve és rosszul vagy sehogy sem lettek értelmezve.

A mai ember, aki rohangál, mindenfélére gondol, kapkod és el van árasztva sok fajta magyarázattal, nem biztos, hogy érti ezeket az egyszerű szavakat (én sem értettem), de az is lehet, hogy nem érdekli, és az is lehet, hogy érdektelenné tették Jézus tanításaira. Mert Jézus arról beszélt, hogy a szeretet az egyetlen út, ami elviszi az emberiséget a békesség és nyugalom világába (Aranykor). Ehhez képest az elmúlt 2000 évben mit tett az ember? Az információ már több, mint 2000 éve rendelkezésre áll, mégis a mai napig manipuláció, háború és gyűlölködés van. Magadnak tedd fel a kérdést, hogy miért.

Azt sem állítom, hogy én teljesen megértettem, hiszen még közel sem vagyok a „Jézusi” állapotban. Előfordult már, hogy a teljes szeretet állapotába tudtam létezni, de egyenlőre rövidebb időkre.

Teréz Anya vagy Ghandi mind ebben a szeretet állapotban voltak. Az emberekért dolgoztak, nem volt sok mindenük, csak amire szükségük volt és a szeretet vezérelte a tetteiket. Teréz Anya leprásokkal foglalkozott, és mégsem lett leprás. Hogy lehet ez? Mert a szeretet egy másik rezgéstartományba emelte őt, ahol nem érte el a betegség tartománya. Nos a mai vírusokkal és betegségekkel is ez a helyzet.

Tehát Jézusban és ezekben az emberekben az a közös, hogy egy másik minőségű érzelem volt bennük, vagyis „szegények voltak” érzelmekben. Ez az érzelem határozta meg őket és ők maguk voltak ez az érzelem. A szeretetről beszéltek a szeretetből.

Neville Goddard könyve sokat foglalkoznak Jézus tanításaival, de egy új, érthetőbb formában, ami a mai ember számára is sokkal jobban érthető. Neville arról beszél, hogy legyél te magad az érzelem, amit szeretnél az életedben. Válj azzá, lényegülj át. Ahogyan Jézus is maga volt a szeretet.

De hétköznap ezt hogyan tudod megvalósítani, mert tudom, hogy téged ez érdekel. Engem is, mert én sem vagyok Teréz Anya. Gyermekeim vannak, fent kell tartanom a háztartást, enni kell adni nekik és a mai világban kell élni az életet. A hétköznapi élet is alkalmas arra, hogy átéljük a szeretet érzését. Nem mondom, hogy elsőre könnyű, de még másodikra sem az. 😀

Elmondom én hogyan csináltam, aztán majd meglátod, hogy magadnak hogy megy, mert nincsen egy jó út, minden út jó és mindenki más.

Először elkezdtem foglalkozni azokkal az érzelmekkel, amiket érzek. Amik egyszerűen bennem vannak. Megfigyeltem őket: mit csinálnak, mit okoznak, miért vannak ott. Ezek közül is elsőre a negatívakat figyeltem meg. Miért félek? Miért haragszom? Miért vagyok zavart? Miért érzem azt, hogy nincs időm? Miért érzem magam beszorítva?

Tágabb kérdések is előkerültek: Mi a fenét akarok az életben? Mi a dolgom? Mi nem a dolgom? Mit kellene tennem? Ezek nem érzelmek, de az érzelmekből levezetve sokkal találkoztam.

Minden nap figyeltem az érzéseimet a különféle helyzetekben és egy idő után már rajta kaptam magam, amikor dühös lettem és tudtam miért. Kezdetben nem tudtam miért, de a megfigyelések hatására rájöttem. Akkor kezdett kitágulni a tudatom, és megértettem, hogy miért keletkeznek bennem ezek az érzelmek, és később már meg tudtam állítani azokat, majd megelőzni párat. Még nem tudom mindet megelőzni, de a megértés már megvan.

Ez egy folyamat, nem két napos, nekem fél év kellett, hogy oda jussak, ahol vagyok érzelmi szinten és még nem végeztem. Ez nem jelenti azt, hogy neked is ennyi lesz, mindenkinek más cipelnivalója van, más mennyiségben. Szükséged lesz hozzá kitartásra, akaraterőre és hitre. Ha ezek nincsenek meg, akkor ezek vizsgálatával kezd, hogy miért nincsenek, és hogyan tudod őket visszaszerezni. (Mert elvették tőled, gyerekként még volt!! Minden ember egy szeretetlényként születik, anélkül túl sem élné.)

Dr Joe Dispenza már említett könyve segített ebben: Engedd el önmagad és válj új emberré című könyvében. Ezt tudom ajánlani segítségül. Vannak más eszközök is, a coaching vagy a kineziológia is tudnak segítséget nyújtani a hétköznapi elakadásokban.

Azért tudom ezeket mondani, mert megtapasztaltam, hogy a kevesebb érzelem bizony több! És ez a kevesebb érzelem legyen a szeretet érzése. Amióta erre haladok, azóta az életem sokkal jobbá vált. Úgy gondolom el jutok arra a pontra is, amikor azt tudom majd mondani, hogy az életem jó. Ez neked is megadatott!

Tehát ne csüggedj, hiszen mindenkiben ott a csoda és képes bármire az életben.

Még szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .