fbpx


Miért szüljek erre a világra?

Ez egy általános kérdés és sokan felteszik maguknak, akik még a gyermekvállalás előtt állnak. Ezt a kérdést azért teszik fel a nők, mert bizonytalannak látják a mai világ alakulását, bizonytalannak látják a gyermek neveléséhez szükséges eszközöket és lehetőségeket. Egy bizonytalan környezetben egészen nyilvánvalóan kevesebb a kedv a nemzésre, de ez sem egészen így van. A létfenntartás mint alap ösztön mindig működik és válság helyzetben még inkább.

A mai ember viszont már nem csupán ösztönösen cselekszik, egyre tudatosabb és most valamiféle átmeneti állapotban van. Már felismerte, hogy bizonytalan a világ, és ezért nem akar gyermeket, de közben még az ösztönei is ott dolgoznak, és ebből pedig egy hatalmas feszültség keletkezik.
Ez a belső feszülés, ha nem oldódik fel, akkor testi és lelki problémákhoz vezethet.
A saját elemi vágyad ellen dolgozol a tudatoddal. Mert szinte minden nő vágyik arra, hogy gyermeke legyen (nem feltétlen arra, hogy szüljön). A gondoskodás ősidőktől fogva a női létezés egyik formája és tulajdonsága. A nő, ha nem tud szülni, vagy nem olyan az élete, akkor is megtalálja, hogy másokról gondoskodjon. Teréz Anya egész életében másokról gondoskodott, tehát megtalálta a saját útját, hogy nőként hogyan élheti meg a gondoskodást.

Most tehát érted, hogy ha nem akarsz szülni a világra és ezt lázadó érzésekkel mondod, akkor önmagad ellen dolgozol. Természetesen vannak, akiknek nem dolguk gyermeket szülni, de a helyzet az, hogy csak az hangoztatja hangosan a gondolatait, aki önmaga ellen dolgozik. Aki teszi és éli a saját dolgát, az rendben van belül és nincs mit hangoztatnia. Ez minden problémára igaz, és a gyermekáldásra is.

Milyen is a világ?

A világ alapvetően olyan, amilyennek megteremtjük, mind szűk és mind tág értelemben. Az ember ebben az átmeneti korban fel kell ismerje, hogy önmaga teremti meg a saját életét, élményeit és jövőjét is. Ha abban gondolkodunk, hogy a világ nem biztonságos hely, akkor azt fogjuk megteremteni. Mert minél több ember gondolkodik így, annál inkább olyanná válik a világ.
Egy ember a saját életét teremti, és hatással van a környezetére, és mivel mindenki hatással van egymásra, ez körbe ér és így teremtődik meg a világ milyensége.

A szabad akarat törvénye szerint van választásod, tehát teremthetsz magadnak egy biztonságos világot. A gondolataid át kell csak hangolni abba az irányba, hogy az élet minden megad, amire szükséged van és képes leszel egy gyermeket felnevelni.

Nos nem könnyű, mivel jelenleg a világ másra van hangolva, de akkor most az egyén dolga az, hogy ne a közhangulatra alapozzon, hanem felismerje a saját erejét és megteremtse a saját békéjét és biztonságát.

Te hol vagy ebben?

Amikor azon gondolkodsz, hogy minek szülj erre a világra, akkor gondolkodj azon is, hogy benned hol van a bizonytalanság. Képesnek érzed magad, hogy megteremts egy biztonságos világot? Hiszel abban, hogy amit gondolunk az válik valóra? Hiszel magadban, hogy képes vagy egy gyermeket felnevelni?

Mert nehéz idők vannak, mindig és mindenkor. Mégis a legjobbunkat kell adni, hogy megbirkózzunk vele. Ehhez lesz segítség az ember tudatosodása. Minél inkább figyelsz, annál inkább képes leszel megbirkózni a nehézségekkel. A tudatosodás tehát figyelés.
Emellett szükségünk van arra, hogy alkalmazkodni tudjunk a világ változásaihoz és rugalmas legyen a lelkünk (Feldmár András) és felébresszük a belső erőnket.

Általában többen vállalnak gyermeket, mint ahányuknak meg van ez a belső ereje. Ezért is van az, hogy szétcsúsznak a dolgok útközben. Aki nem ismeri magát eléggé, az nem tudja felmérni, hogy van-e ereje egy gyermek felneveléséhez. És inkább erre kell figyelni, és megkeresni a belső erőnket és felismerni, hogy van-e dolgunk egy gyermekkel, vagy nincs. Fel kell oldani a belső feszültséget és akkor helyre billennek a dolgok.

Személy szerint én úgy gondolom, hogy érdemes erre a világra gyermeket szülni és felnevelni, mert ezzel is egy lehetőséget adok arra, hogy változás történjen a világban – ha ez a feladatunk. Bízom benne, hogy a saját gyermekeim alkalmazkodni tudnak majd, és képesek lesznek megküzdeni a nehézségekkel és képesek leszünk szép lassan egy másik világot formálni. Nekünk pedig egy új kihívás, de mindebből tanulhatunk és fejlődhetünk.

Még szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .