fbpx

Az emberek többsége elfelejtett vágyni. Azt hiszik, hogy a pénz vagy idő lehet egy vágy. Ha most a kérdésre válaszolsz, valószínűleg a kettőből választanál. Lehet pénzre is vágyni, de nem erről a vágyról beszélek.

Felszínesen lehet vágyni dolgokra, tárgyakra, de ezek valójában sohasem fogják kielégíteni a belső vágyainkat. Azok a belső vágyak, amelyekre igazán, tiszta szívből vágyunk. Vágyhatunk egy érintésre, elismerésre, kedves szavakra, egy pillantásra, egy találkozóra vagy egy ember közelségére. Mindemellett arra is, hogy önbizalmunk legyen, hogy szeressenek, vagy hogy mi magunk jóban legyünk magunkkal. A tárgyak pótolhatják ezeket, de nem tartanak sokáig. Tevékenységek is pótolhatják ezeket, de ezek sem fogják meghozni a lélek elégedettségét.

Mi a helyzet a nőkkel?

A nőknek sosem tanították meg, hogy vágyhatnak. Nem engedték, hogy vágyjanak. Maguknak harcolták ki hogy vágyjanak, maguk állítottak fel célokat, ezért lázadónak nevezték őket. 

A nő, mindig is háttérben állt, és rámondták, hogy ott a helye. Valójában a teremtésben egyenlő a férfival és csupán arra hivatkozni, amit egy ember állít, elég botorság. Gyakran állatként kezelték vagy egy eszközként, ami épp ott van és szükséges a dolgok elvégzéséhez.

Aztán valahogy eljött egy fordulópont, mely a női lelkekben felgyúlt és a nők elkezdték kimondani a vágyaikat és elkezdtek megküzdeni érte. Ebből aztán nagy civakodás lett, mert elindultak visszaszorító folyamatok, mert hát aki eddig a háttérben állt és csendben végezte a dolgát, most kéri a jussát. Akkor ki fog most a háttérben dolgozni?

A riadalom még most is tart. Fél a világ a nőktől, az erejüktől. Ezért minden eszközzel próbálja ferdíteni. Már megállítani nem lehet a nőket, ezért tévútra viszik a tanításokkal. A szabadság illúzióját megkapták, de valójában nem szabadok. Még mindig küzdelem van egymással.

A nőket egymás ellen fordította a rendszer, a szokások. Régen a nők közösségbe jártak, varrtak, hímeztek, beszélgettek. Aztán végül is szép lassan egymás ellenségei lettünk. A vágyak elsiklottak és küzdelem vált belőle. Sajnos ez sem a nőnek, se ma férfinak nem jó, hiszen mind egy egységben élünk.

De most itt az ideje, hogy minden nő a kezébe vegye az életét és ahelyett, hogy sodródna, elkezdjen álmodni és vágyni. De nem akármire!

A legkiválóbb dolgokra: szeretetre, önmagunk szeretetére, békességre, boldogságra, kiegyensúlyozottságra, a megfelelő munkára, a megfelelő társra…

Mert megérdemli minden nő, hogy békességben és szeretetben és tiszteletben éljen.

De ehhez előbb le kell bontani a falakat. MEG KELL ENGEDNI, HOGY VÁGYJUNK, SZERESSÜNK és BOLDOGOK LEHESSÜNK.

Meg kell engedni, mert le vannak fojtva ezek a lehetőségek. Nőként nem tehetjük ezt vagy azt, kevesebbet érdemlünk, más megítélés alá esünk. És ezt annyira megszoktunk, hogy sokszor ki sem akarunk törni ebből az aranykalitkából. 

Minden értünk van azonban, ha erre rájövünk, akkor megtaláltuk az egyik kulcsot az élethez. Minden, ami történik velünk azért van, hogy fejlődhessünk és jobb önmagunk lehessünk. Most itt az ideje a személéletváltásnak és a küzdelem helyett a szeretet megélésének.

hit

Megtalálhatod a hitet önmagadban és képes vagy új életet teremteni magadnak!

Hogyan?

  • Tudatosítsd magadban, hogy milyen vágyaid vannak. – Itt ne pénzre gondolj vagy tárgyakra. Élményeket, érzéseket, megéléseket, tulajdonságokat vegyél számba.
  • Melyek azok, amikre azt mondták, hogy sosem kaphatod meg? – sokszor előfordul, hogy már gyerekként lebeszélnek 1-1 dologról, mert annak nincs realitása. De ki mondja, hogy felnőttként nem érhetjük el ezeket? Azok az emberek sikeresebbek és többet érnek el (nem több tulajdonuk vagy pénzük van) akiket bíztattak vagy csak simán hagytak álmodozni, vágyakozni, tervezgetni. Nincs bennük az a gát, hogy nem lehet.
  • Melyek azok, amelyekre bíztattak? – Biztosan Te is kaptál zöld utat néhány vágyadnak, álmodnak.
  • Éled-e azokat a vágyaid, amiket felírtál?
  • Ha nem, akkor hogyan tudod azokat választani? Hogyan tudod behívni az életedbe?
  • Lendülj mozgásba és válassz egyet. Kezd el dolgozni a megvalósításán!

Még szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .